A kiállításról

Nagy sikerrel zárta kapuit a VII. Kaposvári Állattenyésztési Napok

A hagyományos időponthoz képest mintegy 1 hónappal korábban megrendezett esemény sem a kiállítókat, sem a látogatókat nem tántorította el attól, hogy szép számmal vegyenek részt az eseményen. A kaposvári kiállítás eredetileg a mezőgazdasági év végeztével, az állatok legelőről való behajtásának idején került megrendezésre, a népi hagyományok szerint Szent Mihály-napjához kötődően.

01A szeptember végi Szent Mihály-napját a magyar paraszti gazdaságok a jeles napok között tartották számon. A pásztorok beterelték a mezőről a nyájat, sok vidéken pedig ekkor kezdődött a szüret. A paraszti megfigyelések szerint ez a nap a legalkalmasabb az őszi vetés elvégzésére is. Tekintettel azonban a 76. OMÉK szeptember közepén való megrendezésére, a szervezők úgy döntöttek, hogy ebben az évben augusztus utolsó hétvégéjére hívják a kiállítókat és a látogatókat Kaposvárra.
02Az idei Kaposvári Állattenyésztési Napok mára kiteljesedett. Igaz ez az állítás a kiállításra és a kísérőrendezvényekre egyaránt. Minden eddiginél több, mintegy 150 kiállító hozta el termékeit, szolgáltatásait, amikre a három nap alatt közel 30 ezer szakember és érdeklődő látogató volt kíváncsi.

A Magyar Mezőgazdaság Kft. szervezésében megtartott rendezvény házigazdája a Kaposvári Egyetem. A két szervezet hatékony együttműködését bizonyítja, hogy mind a szakmai, mind a közönségprogramok tekintetében az idei rendezvény kivívta a szakma elismerését. Az ünnepi megnyitón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter több fontos információval szolgált, így például itt jelentette be a sertés és baromfi állatjóléti támogatás 20 százalékos emelését, és az ország szarvasmarha-állományának emelkedését, aminek köszönhetően 40 százalékkal csökkent az import tej aránya. A kiállítás idei díszvendége az Azerbajdzsáni Köztársaság volt, Bahram Aliyev mezőgazdasági miniszterhelyettes a két ország közötti együttműködés lehetőségeiről beszélt. 03A megnyitó ünnepségen képviseltette magát a megye és a város is. Szita Károly polgármester örömét fejezte ki, hogy Kaposvár ad otthont az immár országos méreteket öltő rendezvénynek. Mezőszentgyörgyi Dávid, az MNVH főtitkára pedig arról tájékoztatott, hogy a jó gyakorlatok itthoni és határon túli népszerűsítésére létrejött szervezetük 3,8 milliárdos támogatásból mutatja fel 2014 júniusáig az agráriumfejlesztés értékeit. Mintegy félezer településen 239 kis- és 76 nagyprojekt formájában támogattak már kiadványokat és rendezvényeket, köztük a Kaposvári Állattenyésztési Napokat is.

A hagyományos programok mellett idén nagy hangsúlyt kapott a húsmarha-tenyésztés: a kiállítás második napján rendezték meg a 15. Angus, Hereford, Galloway Mezei Napokat. A tejelő szarvasmarha, a sertés, a juh a baromfi és egyéb kisállatok bírálata és bemutatkozás mellett itt került sor a hidegvérű lovak előválogatására, esetükben Kaposvárról egyenes út vezet a 76. OMÉK-on való részvételre.
04A szakmai programok bővülése miatt a kiállítás ebben az évben már csütörtökön, a 0. nappal megkezdődött: Kaposvár volt az utolsó állomása a sertésstratégia megvalósítását segítő konferenciasorozatnak. A konferenciák sora a nyitónapon folytatódott a 16. Nemzetközi Takarmányozási szimpóziummal, a II. Állattartás gépesítése című, valamint szombaton a lótenyésztési és húsmarha-tanácskozással.
A jubileumi gazdászverseny idei győztese a Nyugat-Magyarországi Egyetem Mosonmagyaróvár csapata lett, a IV. Vadfőző Bajnokságot a Somogyi Vadászhölgyek Klubjának csapata nyerte. A Vadgazdálkodási és Vadgasztronómiai Napok programja a Böjte atya ferences rendi szerzetes által celebrált Hubertusz misével kezdődött, és színvonalas kulturális programokkal folytatódott. 05Somogyország vadregényes erdei hangulatát idézte a Vadaspark, ahol vadakat simogathattak és etethettek a gyerekek.
A lovas közönségprogram idén is telt házzal zajlott, csakúgy mint a szarvasmarha-felvezetők ügyességi versenye vagy a fejési-nyírási bemutató.

A kiállításon erő- és munkagépeket is láthatott az érdeklődő közönség, a rendezvény profiljához igazodva elsősorban az állattenyésztést kiszolgáló gépek és eszközök domináltak.
Miközben az érdeklődők megtekintették a gépújdonságokat, a kicsik a Gazdaudvarban ismerkedhettek a gazdálkodás mindennapjaival. A 07Pannon Lovasakadémia szakembereinek segítségével idén nem csak a lovaglás szépségével, de a lovak körüli teendőkkel is megismerkedhettek a lovagolni vágyó gyermekek. Pataápolás, nyergelés, lótisztítás, sörénykefélés is szerepelt a feladatok között, mielőtt nyeregbe szállhattak a jelentkezők.
Sokan kipróbálták magukat az offroad shown, s nemcsak megtekinthették a haszon-gépjárműveket, de tesztvezetésen is részt vehettek. Népszerűek voltak a Kaposi Mór Okató Kórház együttműködésében megvalósuló szűrővizsgálatok is. A kiállítás különböző területein elhelyezett OMÉK-geopontokat is többen látogatták és töltötték ki a kérdőívet, nyertek ajándékcsomagokat.
08A zselici tájegység ízeit bemutató élelmiszer-sátorban a vadból készült kolbász, szalámi, sonka mellett bort, pálinkát, mézet és erdei szörpöket is kóstolhattak a látogatók.

A VII. Kaposvári Állattenyésztési Napok résztvevői és látogatói ezúttal is megtapasztalhatták: „Kaposvár visszavár”.